Ahogy a nagy gyártók kihátráltak a Symbian operációs rendszer mögül, a támogatások is elapadtak, és a Nokia legújabb tervei sem ígérnek semmi jót az alapítványra nézve.
Miután a Samsung és a Sony Ericsson is faképnél hagyta a Symbian Foundationt, majd hirtelen lemondott az alapítvány vezetője, újabb komor hírek érkeznek a szebb napokat látott mobil operációs rendszer háza tájáról. A The Register forrásai szerint a távozó Lee Williams utódja, Tim Holbrow feladata nem más, mint fokozatosan leállítani a Symbian Foundation működését. (Ezzel egybecseng, hogy Holbrow ezidáig a szervezet pénzügyi vigazgatója volt, míg Williams technológiai szakemberként részt vett például a Nokia S60-as fejlesztésében.)

A Symbian Foundation érdemben nem kommentálta a lapértesüléseket, mindössze annyit közölt, hogy a vezetőség dolgozik a szervezet jövőbeni üzleti stratégiáján. Maga a Nokia a nemrég lezárult harmadik pénzügyi negyedév értékelésekor már bejelentette: megválik 1800 dolgozójától, és átszervezi az okostelefonokkal foglalkozó részlegét.

Az is kiderült, hogy a vállalat ezentúl csak egyetlen alkalmazásfejlesztő keretrendszert használ majd, amelyben a Symbian és az Intellel közösen létrehozott MeeGo platform alá is lehet fejleszteni, ez pedig a jelek szerint ugyancsak a jövőre bemutatkozó MeeGo útját hivatott egyengetni a Symbian kivezetése mellett.

A Nokia két évvel ezelőtt negyedmilliárd eurót költött rá, hogy a Sony Ericssont, az Ericssont, a Panasonicot és a Siemenst kivásárolva a Symbian Foundation 100 százalékos tulajdonosává váljon, majd megnyitotta a Symbian forrását. A nagy gyártók azonban egymás után átpártoltak a Google Android rendszeréhez, így mára tulajdonképpen a Nokia maradt a Symbian Foundation egyetlen támogatója. A Symbian okostelefon-piaci részesedése az elmúlt két évben majdnem a felére csökkent, és ezt a tendenciát valószínűleg nem fordítja meg az új, Symbian^3 verzióra épülő Nokia N8 okostelefon megjelenése sem.

Befektetőket riogató zombi unikornisok garázdálkodnak a Szilícium-völgyben

Az unikornis-listákon szereplő cégek egy jelentős része már csak egymilliárd dolláros értékelés alatt tudott tőkét bevonni – már ha tudott.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.