Három angliai informatikai vezető is beszámolt róla, milyen indítékkal engedték a cég falain belülre a táblagépeket. Az okok teljesen eltérőek, de az eredmény ugyanaz.
Hirdetés
 
Más-más megfontolásból, de három angliai cég CIO egyaránt arra jutott, hogy nemcsak megtűri, de kifejezetten támogatni is fogja a táblagépek vállalati használatát.

Hozzák be, ha úgyis van  A Computing magazin által megkérdezett informatikai vezetők közül a Nagy-Britanniában 36 áruházat üzemeltető John Lewis üzletlánc felelőse egyértelműen a költséghatékonyságot jelölte meg a bevezetés indokaként. Ebből már ki is lehet találni, hogy az áruházlánc dolgozói saját eszközeiket használhatják a munkában, azaz a több mint 150 éves múltra visszatekintő vállalatnál engednek a BYOD nyomásának. Az angol királyi család beszállítójánál alaposan megnézik, mire költik a cég pénzét, és úgy látták, hogy 2012 nem az az év, amikor vállalati pénzből kellene fedezni a vezetők tablates igényeit. Helyette megengedik az otthoni eszközök bevitelét, sőt tervben van saját applikáció fejlesztése is, amellyel a produktivitást próbálják meg majd növelni.

Már nem csak árulják, használják is a táblagépeket

A cég CIO-ja szerint mindezt megfelelő biztonsági előírások és intézkedések mellett teszik, így nem tart attól, hogy a nyitás veszélyt jelent a cég működésére. Elmondása szerint a magasabb beosztású menedzsereknél zömmel iPad-et lehet látni, de a vásárlókkal foglalkozó munkavállalók lehet, hogy céges beszerzésű Cisco táblagépet kapnak. A Cius lehetőségeit már élesben tesztelik ezekben a hónapokban, és a tapasztalatok fényében döntenek a teljes beveztésről.

Papírköteg helyett Az orvosi kutatások finanszírozását végző jótékonysági szervezet, a Wellcome Trust CIO-ja a táblagépek bevezetését a logisztikai feladatok egyszerűsítésével magyarázta. A gyakori bizottsági ülésekre ugyanis sok száz oldalas anyagokkal felvértezve kell érkezni a munkatársaknak, amit nagyban megkönnyíthet, ha mindez egy a karcsú tableten van tárolva. Ezért már másfél évvel ezelőtt elkezdték az iPad használatának tesztelését, amivel annyira meg voltak elégedve, hogy ma már 130 Apple tablet van a dolgozók birtokában. A szervezet informatikai munkatársai levelezőprogramot, Skype-ot és dokumentumolvasó alkalmazást telepítve adják át az eszközöket a használójának.

Biztonsági szempontból a jótékonysági szervezetnél gálánsan úgy tekintik, hogy a munkatársak kellően érettek ahhoz, hogy ne okozzanak kárt a tevékenységükkel, ennek megfelelően le lehet tölteni egyénileg mindenféle alkalmazást. Igaz azonban, hogy ha ebből bármi kár érné a szervezetet, azért egyértelműen a felelőtlen dolgozó fog felelni.

A vállalatok nem félnek a mobil eszközöktől [infografika]
A tabletek jövőre a cégekhez is betörnek

Futás utána! Barclays bank lakossági üzletágának üzemeltetési vezetője arról számolt be, hogy náluk tavaly különböző részlegek dolgozói más-más okostelefonokat, táblagépeket kaptak, hogy megnézzék, milyen eredményre jutnak. A vállalati filozófia szerint előbb mászni kell, hogy járjni tudj, és csak ezután kezdhetsz el futni. A tavalyi tesztek a mászást jelentették, amit idén a járás, azaz az első éles adaptáció követ, majd elérkezik a futás ideje, amikor széles körben fogják használni a cégnél a mobil eszközöket.

A pénzügyi vállalat szakembere szerint teljesen más élményt jelent az ügyfélnek, ha egy monitor hátát kell néznie, és mást, ha a banki alkalmazott egy táblagépen mutatja és magyarázza el neki azt, amit éppen szóban megbeszélnek.

Egy pénzintézetnél kiemelt fontosságú kérdés az adatok biztonságos tárolása és továbbítása, de ebből a szempontból a Barclays informatikai vezetője jobbnak tartja a táblagépeket a személyi számítógépeknél. Véleménye szerint a tablet egyrészt nagyon jól definiálja a felhasználóját, azaz tudni lehet, hogy ki ő és pontosan hol van; másrészt a táblagép lehetőségeit is könnyen szabályozhatják, és csak akkor és oda adnak jogosultságot a csatlakozásra, amikor és ahová annak értelme van a cég üzletmenetében.

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.