Videón is megmutatja windowsos dizájnmobiljának tervezési, elkészítési folyamatát a Nokia. A finn vállalat igyekszik újrapozicionálni magát, és évek óta tartó bukdácsolását követően ismét magabiztos, élen járó szereplőként megjelenni.
Egy teljesen újrafaragott Nokia-énképet igyekszik bemutatni a Lumia 800 elkészítéséről szóló videó. Érthető: a Nokiának minden erővel el kell feledtetnie az elmúlt évek mélyrepülését, késedelmeit és ballépéseit, és egy erős, magabiztos, stratégiailag kiforrott vállalat képét kell sugározniuk az életben maradásért.


Nem csak egy a sorban? Stefan Pannenbecker, a finn gyártó ipari tervezésért felelős alelnöke a Microsoft szerepét is igyekszik kiemelni. Ezzel főként azokra a véleményekre reagál, amelyek szerint az egykor világelső, saját ötletekből profitáló Nokia egyszerűen "beállt a sorba", és egy lett a Microsoft rendszerét változatlanul replikáló gyártók közül.

"A partnerség aláírásának napjától vállvetve dolgoztunk a Microsoft tervezőivel és mérnökeivel" - magyarázza a szakember, aki azt is megemlítette, hogy egy ilyen szintű közös fejlesztés valóban újszerű volt számukra, viszont kifizetődőnek bizonyult, mert az első visszajelzések szerint az emberek "újra más szemmel néznek a Nokiára". Ez a folyamat egyébként valóban elindult - évek után először kap igazán pozitív kritikákat is a finn vállalat. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban a Nokia sosem tudott komolyan befutni, a Symbian^3 alapú okostelefonjaikkal pedig szinte nullához közelítő eladásokat produkáltak Amerikában, most neves szaklapok követelik az új telefonokat a tengerentúli kontinensre.

Pontos szúrások A csúcskategóriás Lumia 800-ra kihegyezett nyolcperces videóban pár ügyesen elhelyezett utalást is tettek más gyártók termékeivel kapcsolatban. A "legjobb képességű antennával felszerelt készülék" képe egyértelműen az Apple híres antennás botrányára válaszol, a prémium dizájn és a kifinomult anyaghasználat emlegetése pedig az olcsóbb androidos telefonokra céloz.

Bár a Microsoft kifejezetten szigorú abban a tekintetben, hogy a hardvergyártók számára gyakorlatilag semmilyen módosítást nem engedélyez az operációs rendszerben, a Nokia pár apróságot mégis el tudott helyezni a Windows Phone-ban, a videóban nem győzik hangoztatni a finn gyártó saját zenei és navigációs szolgáltatásait.

Két Windows, négy Symbian: felemás Nokia-újdonságok
Magyar állásokba kerül a Nokia gyengélkedése

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.