Önállóan gyártott termékeivel, kínált szolgáltatásaival tudná könnyebben összegyúrni okostelefonos portfólióját a Sony, ha felbontaná a tízéves szövetséget az Ericssonnal. Még októberben eldől az ügy.
A japán Sony és a svéd Ericsson tíz éve alapította meg közös vállalatát Sony Ericsson Mobil Communications AB néven. A cél az volt, hogy a két cég együttes tudásának és erőfeszítésének köszönhetően vezető szerephez jussanak a mobil piacon. A tíz évre kötött paktumot épp ebben a hónapban kell újratárgyalnia a két félnek, és eldönteni, merre tovább. A Reuters belső forrásra hivatkozva arról ír, hogy a tárgyalások éppen arról folynak, hogy a Sony kivásárolná a svéd céget, és egyedül vinné tovább az okostelefonok gyártását.

Hullámhegyről hullámvölgybe Az együttműködés sokáig nagyon bíztató volt. 2004 és 2007 között folyamatosan növekedett a vegyesvállalat nyeresége. Négy évvel ezelőtt már az 1,1 milliárd eurót is meghaladta a nettó profit. Ezt követően azonban teljesen elvesztette a fonalat a Sony Ericsson és 2009-ben már 836 millió eurós veszteséggel zárták az évet. Tavaly ugyan a válságintézkedéseknek köszönhetően szolid nyereséggel zártak, de a legutóbb publikált 2011-es negyedév eredménye már ismét pirosba, azaz veszteségbe fordult.

A bukás több tényező együttes eredőjeként következett be. A cég egyrészt nem tudot időben megfelelni az Apple iPhone-jával érkező kihívásnak a felső kategóriás termékcsoportban, miközben az alsóbb szegmensekben a Samsung bizonyult túl komoly riválisnak.

Hiába hagytak fel a Symbian alapú készülékek gyártásával még 2010-ben, és fókuszáltak a valóban több lehetőséget rejtő Androidra, ez sem mentette meg a Sony Ericssont attól, hogy néhány év alatt a negyedik legnagyobb mobilszállító pozíciójából a kilencedikre zuhanjon.

Nagy okostelefon-körkép - 2011. nyár
A Sony Ericsson sem gyárt több symbianos okostelefont

Ideje elválni A közös működésnek tehát több mint valószínűleg befellegzett, ezért is tűnik valósnak az említett Reuters-értesülés, miszerint a Sony teljesen átvenné a gyeplőt. A japán cég számára ez azzal az előnnyel járna, hogy végre megkezdhetné különböző termékei és szolgáltatásai összehangolását. A Sony legnagyobb problémája ugyanis pont az, hogy hiába vannak jó megoldásai több piacon, de ezek között nincs értékelhető átjárás és szinergia. Márpedig az infokommunikációs piacon évek óta a konvergencia a legfontosabb trend. Ha a Sony életben akar maradni, meg kell találni az átjárást a tévék, játékkonzolok, táblagépek és okostelefonok, illetve az ezekhez köthető szolgáltatások között.

Bár mindkét érintett fél elzárkózott a hír kommentálásától, az Ericsson számára szinte bármilyen összeg elfogadható lenne, hiszen csak egy költséges kolonctól szabadítaná meg a vállalatot a Sony kivásárlási ajánlata.

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.