Bár rengetegen próbálják a mobilt, ezen belül is az applikációkat a marketing új, minden eddiginél hatékonyabb eszközeként beállítani, a valóság egyelőre jóval szerényebb eredményeket mutat.
Ne várjunk csodát a mobileszközök terjedésétől - figyelmezteti a marketingeseket a Forrester szakértői blogjában. Az informatikai kutatással és tanácsadással foglalkozó cég munkatársa azzal indítja a bejegyzést, miszerint már tíz évvel ezelőtt is azt hallotta, hogy a mobil megeszi a pc-ket, és aki nem az új csatornában gondolkodik, az kiírja magát a piacról.

Ezzel szemben ma sem jelenthetjük ki, hogy a mobil átvette volna az uralmat, pedig mind az okostelefonok, mind a táblagépek szépen gyarapodó piaci tortát mondhatnak magukénak. Ez utóbbira alapozva sokan tesznek olyan kijelentéseket, miszerint okostelefonokra írt alkalmazások nélkül manapság már nem is lehet átfogó, modern marketingkampányt elképzelni. Tény, hogy már van néhány ilyen jellegű sikeres projekt, amit lelkesen lehet példaként lobogtatni, de a vállalatok nagy többsége számára nem sokat hozhat a konyhára még egy kiválóan kitatált és megírt céges alkalmazás sem, nemhogy egy átlagos.

Van, de minek? Ennek több oka van. Egyrészt a Forrester friss kutatási adatai szerint az Egyesült Államok és Európa okostelefon-tulajdonosai közül mindössze 7 százalék azok aránya, akik kisebb-nagyobb rendszerességgel töltenek le alkalmazásokat. Az amerikai felhasználók között pedig kilencből nyolc egyetlen alkalommal sem telepített mobiljára appot. Egy másik kutatási adat szerint a letöltött ingyenes alkalmazások 80 százalékát egyetlenegyszer sem nyitják meg a letöltés napját követően. De említhetnénk a Deloitte tavalyi kutatását is, amely megállapította, hogy az okostelefonok vásárlásait nem vagy csak nagyon csekély mértékben befolyásolja az elérhető alkalmazások köre.

A megcélozható közönség tehát annak ellenére nagyon csekély, hogy az utóbbi években meredeken emelkedett az ilyen megoldások futtatására alkalmas mobil készülékek eladott darabszáma. Ami ennél is fontosabb, hogy nagyon nehéz olyan alkalmazást kitalálni (és szinte hibálanul lefejleszteni), amely valódi értéket jelent a fogyasztó számára. Enélkül pedig sem a letöltött applikációk darabszáma, sem az ezt követő újbóli használat aránya nem fog kielégítő eredményt hozni.

Nem szeretnek fizetni az androidosok
Tévhit, hogy az alkalmazások miatt veszik az okostelefonokat

Régi, bevált módszerek A Forrester szakértője ennek ellenére természetesen odáig nem merészkedik, hogy minden cég számára használhatatlannak minősítse ezt a csatornát. Arra viszont felhívja a figyelmet, hogy a gondos tervezés, a célcsoport és az elérendő stratégiai eredmények alapos mérlegelése mellett is a marketingkampányok többségénélaz fog kiderülni, hogy inkább választják a fogyasztók a régimódi SMS-értesítést, vagy mennek direktben a cég/termék honlapjára, minthogy letöltsenek egy külön fejlesztett, rengeteg pénzbe és munkaórába kerülő alkalmazást.

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.