Alig apad az iPad ■ A comScore az alapján elemezte a táblagépek terjedését, hogy milyen típusú mobil eszközökről interneteznek legtöbbet a felhasználók. Ez alapján egyelőre nem kell félnie az iPadeknek, a versenytársak lemaradása jelentős. A mobil eszközökről netezőknek már 30,4 százaléka táblagépet használ, ez az arány ráadásul csaknem 10 százalékot nőtt három hónap alatt. A növekedést azonban jól láthatóan az iPad-tulajdonosok generálták, az egyéb modellekről a webes forgalom alig 4,5 százaléka származik.
A szakértők szerint az iPad hihetetlenül erős marketingstratégiája mellett a versenytársak ellen szól az is, hogy az Android mellett több olyan modell is feltűnt a piacon, amely nem aratott osztatlan sikert. A HP TouchPad látványosan befuccsolt, a RIM PlayBookja pedig szintén nagyon gyenge eladásokat produkál. Bár a felhasználók az Android operációs rendszert kifejezetten szeretik, a telefonos sikerek a táblagépek szegmensében egyelőre váratnak magukra.
A trónkövetelők kétféle fegyverrel próbálkozhatnak. Az egyik a TouchPad fiaskója és a szuperolcsó Amazon Kindle Fire megjelenése után beinduló árháború, amelynek során a gyártók egy része már elkezdte zsebbarátabbra faragni a tabletek árcimkéjét. A másik út a specializált készülékek megjelenése: az Amazon táblagépe a korlátozások és kapcsolt szolgáltatások miatt a nagyközönség kedvence lehet, míg mások vállalati tabletekben gondolkoznak, ilyen a Cisco Cius vagy a Lenovo ThinkPad Tablet.

A PlayBook is a befuccsolt TouchPad sorsára juthat
Céges droid: ThinkPad tablet teszt
A HTC is beszáll a tabletes árháborúba
Céges droid: ThinkPad tablet teszt
A HTC is beszáll a tabletes árháborúba














