Egy független elemző becslése szerint szépen gyarapszik a Google közösségi szolgáltatására feliratkozók tábora. Ezzel az ütemmel akár 300-400 milliós is lehet egy év múlva a Google+ bázisa.
Hirdetés
 
A családfakutatással foglalkozó Ancestry.com oldal társalapítója, Paul Allen sajátságos módon méri a Google közösségi szolgáltatásának növekedési ütemét. Módszerének lényege, hogy több száz gyakori családnévre futtat le keresést a Google+ felhasználói között. Az ebből kapott adatokból kiindulva pedig megbecsli a teljes létszámot.

Bár hivatalosan ezeket az adatokat sosem erősítették meg, a néhány ritka alkalom, amikor a Google számokat hozott nyilvánosságra, Allen módszerének helyességét támasztotta alá. Például október elején 38 millióra tette a felhasználók nagyságát, majd jó másfél hét múlva, a cég pénzügyi eredményeinek kommentálásakor "több mint 40 millióról" beszélt Larry Page vezérigazgató.

A felhasználói szám növekedése


Meglehet a Facebook fele legfrissebb statisztikák azt mutatják, hogy fokozatosan gyorsul be a szeptember közepén mindenki számára elérhetővé tett Google+. Jelenleg bő 600 ezer fővel gyarapodik naponta a közösségi oldal tábora, ami év végére várhatóan meghaladja majd a 65 milliót. Ezt az ütemet feltételezve február 25-én csatlakozhat a 100 milliomodik, augusztus 3-án pedig a 200 milliomodik felhasználó. Év végére pedig ez a szám megközelítheti a 300 milliót is. (A Facebook jelenleg körülbelül 800 millió felhasználóval büszkélkedhet.)

Allen azonban ennél is erőteljesebb növekedésre számít, elsősorban az androidos telefonok elterjedése miatt. A Google mobil operációs rendszerén alapuló készülékeken ugyanis "szem előtt van" az egyszerű és gyors csatlakozási lehetőség. A további gyorsulást segítheti a Google+ szolgáltatásainak folyamatos bővítése, valamint ezek összekapcsolása a keresőóriás többi szolgáltatásával.

Szintén nem lebecsülendő szempont a kritikus tömeg elérése, amely önmagában is nagy lendületet ad a feliratkozásoknak. Néhány tízmillió főnél erről még nem lehet beszélni, de ha már kilenc számjegyű látszámról van szó, ott már beindul a szolgáltatás "tömegvonzása". Mindezek fényében nem is tekinthető vad becslésnek a 2012 végére prognosztizált 400 milliós regisztrációs bázis.

Képben mondják el  A feliratkozások száma és üteme természetesen nagyon fontos fokmérője lehet a Google+ sikerének, de ennél is fontosabb, hogy a felhasználók közül hányan maradnak aktívak. Erről külső szemlélőként még nehezebb képet alkotnia Allennek, ám különböző kisebb mintákon végzett mérései azt mutatják, hogy talán ebben is megindult a felfelé vezető úton a Google közösségi megoldása. Képfeltöltésben például ötször olyan szorgosak a Google+ felhasználói, mint facebookos "kollégáik". Allen egyébként néhány napon belül aktivitásra vonatkozó kimutatásokat is ígért. Kíváncsian várjuk!

Megindult a Google+ céges offenzívája
Keményen küzd a Google+

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – egy jól működő adattudományi szervezet alapjai

Miért bukik el annyi adattudományi kezdeményezés már az indulás után? A válasz gyakran nem az algoritmusok összetettségében, hanem az adatok minőségében és kezelésében keresendő. Stabil adatforrások, következetes feature-kezelés és egy jól felépített Feature Store nélkül a gépi tanulás ritkán jut el a valódi üzleti értékteremtésig.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.