A neves kutatócég a tavaly júniusban regisztrált szokásokat hasonlította össze az egy évvel későbbi állapottal. A Nielsen felmérése az USA területére korlátozódott, ám indikátorként hasznos lehet a világszintű trendekkel kapcsolatban is.
Csúcson a webkettő | Legmarkánsabb változás – egyáltalán nem meglepő módon – a közösségi hálózatokra (illetve blogokra) fordított időnél érhető tetten. Míg tavaly nyáron az átlagos amerikai felhasználó interneten töltött idejének alig több, mint 15 százalékát fordította ilyen tevékenységre, addig most júniusban ez már megközelítette a 23 százalékot. Növekedési mutatóban kifejezve ez 43 százalékos erősödés egyetlen év alatt.
Mélyebb elemzéssel ugyan nem szolgált a Nielsen, de a változások mögött természetesen az 500 milliomodik felhasználóját a napokban köszöntő Facebook közösségi oldal és a szűkebb körben népszerű, de szintén rohamtempóban bővülő Twitter mikroblogsite áll.
A Facebook hátán | A második legtöbbet használt internetes terület tekintetében trónfosztásra került sor. A régebben még lényegesen nagyobb figyelmet kapó elektronikus levelezés ugyanis hanyatlóban van. Helyét az online játékok vették át. Ez egyébként jórészt szintén a Facebooknak köszönhető, hiszen a közösségi oldalon elérhető egyszerű, Flash-alapú alkalmazások sikere már a nem ritkán hollywoodi büdzsével készített, „profi” számítógépes játékok népszerűségén is túlnőtt. Ezt felismerve most már a nagy, tradicionális játékkiadók között is akad, amelyik megkezdte az együttműködést a Facebookkal.

Az e-mail így kénytelen volt megelégedni a harmadik hellyel, ráadásul ez a terület volt az, amelyik arányaiban a legnagyobb visszaesést mutatta. A most mért 8,3 százalékos arány 28 százalékos csökkenésnek felel meg. A többi területen nagy volumenű változás nem történt, de a hagyományos portálok és az azonnali üzenetküldők kétszámjegyű százalékos csökkenése azért jelentősnek mondható. Mint ahogy az is, hogy a videós tartalmak fokozatosan növekedve egyre több figyelmet harcolnak ki maguknak.
A mobil egyelőre nem PC | Az eddigi adatok hagyományos, asztali számítógépen történő netezésről szóltak, ám a Nielsen elkészítette a mobilinternetes megfelelőjét is az elemzésnek. Az alábbi grafikonon jól látszik, hogy mobil eszközökön keresztül lényegesen másként alakul az időbeosztás. Jóllehet a közösségi oldalakra fordított idő itt is komoly mértékben nőtt (28 százalékkal), de ez egyelőre „csak” a harmadik helyre volt elég. A portálok népszerűsége a trendek szerint ebben a közegben is csökken, ám még mindig jelentős az erre fordított idő. Az első helyen pedig még mindig az elektronikus levelezés áll. Ráadásul egy év alatt még növekedett is az erre fordított időmennyiség. Azaz az okostelefonokon egyelőre még kifejezetten jól tartja magát ez a sokak által már temetett kommunikációs forma.

Zárásként annyit mindenképpen érdemes kiemelni, hogy a kutatással kapcsolatban mindössze a fent idézett arányokat és százalékokat hozta nyilvánosságra a Nielsen, így azt nem tudni, hogy a teljes internetezésre fordított idő változott-e szignifikáns mértékben egy év alatt.














