Nyilvános interjún vett részt Tim Cook, az Apple elnök-vezérigazgatója az AllThingsD által Kaliforniában rendezett szakmai konferencián. Ugyan mindenki konkrét hírekre vágyott, csak néhány elejtett mondatból lehet következtetni a közeljövő terveire.
Hirdetés
 
Tim Cook az interjú során hangsúlyozta: a vezérigazgatói székben töltött első éve alatt végig megpróbálta a Steve Jobs által meghatározott irány szerint vezetni a vállalatot, és az eredmények igazolták az út helyességét. Emellett cáfolta, hogy a vállalat élete mostantól csak a jól bevált konzumer termékek, az iPhone és az iPad újabb és újabb változatainak kiadásából és a pénz bezsebeléséből állna. Elmondása szerint folyamatosan fejlesztenek új irányok felé is, és már a közeljövőben is számíthatunk meglepő bejelentésekre.

Természetesen konkrétum nem sok akadt, hiszen Cook is tartotta magát az Apple híres-hírhedt titokzatosságához. Erre az interjú során rá is kérdeztek a közönség soraiból, amire a vezető határozottan megvédte a vállalat ezirányú gyakorlatát. Szerinte a piaci verseny tisztaságát erősíti, ha a gyártók a lehető legtovább titokban tudják tartani fejlesztéseiket, hiszen így minden résztvevő valóban saját megoldásokkal készülhet, és a technológiai piac nem süllyed másolatok százát termelő állóvízbe.



Bár már ez is egyfajta kiszólás volt a vállalattal perben álló versenytársak, például a Samsung, a Motorola vagy a HTC felé, Cook még többször visszatért a kérdéshez: elmondása szerint nagy kár, hogy saját innovációk helyett a piaci szereplők energiáinak nagy részét a szabadalmi perek foglalják le. "A mi szemszögünkből fontos, hogy mindenki belássa: az Apple nem mindenki másnak fejleszt a világon. Azt szeretnénk, ha mindenki saját magának fejlesztene" - foglalta össze a vezető.

Elejtett infómorzsák A Facebookról beszélgetve Cook megemlítette, hogy az Apple kapcsolata kifejezetten erős a közösségi oldallal, de a közeljövőben akár még ennél is szorosabbra fűzhetik a kapcsolatot. A szakértői és olvasói vélemények nagyjából ugyanazt értik ez alatt: az iOS valamelyik következő generációjában a Facebook olyan szintű rendszerintegrációt kaphat, mint a mobilos rendszer ötödik generációjában, valamint a Mac OS X 10.8 alatt a Twitter. Ez azt is jelentheti, hogy a vállalat nem foglalkozik többé saját közösségi próbálkozása, a Ping életre keltésével: ez utóbbira Cook is utalt egy hallgatói kérdésre válaszolva.

A következő iOS emellett a felemás fogadtatásban részesült "beszélő robot", a Siri új változatával is villanthat. Cook szerint a megoldás óriási fejlődés előtt áll, és majd akkor mutatkozik meg igazán, hogy a Siri akár a telefon teljes vezérlését is átveheti az ujjaktól.

Enyhülés jöhet az Apple-Samsung perben
Öt ok, ami szerint az iPhone jobb, mint az androidos telefonok
Alma dióhéjban: az Apple pénzügyei [infografika]

Nagyüzemi lopással vádolja kínai riválisait az Anthropic

A világ egyik legfejlettebb MI-laborja szerint az ázsiai versenytársak proxy hálózatokon keresztül szervezetten, nagy intenzitással szipkázzák ki a Claude modellekben rejlő képességeket.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.