Az év második három hónapjában az újonnan kötött IT szolgáltatási szerződések értéke nyolc éve nem látott mélységbe süllyedt - állítja az Ovum technológiai elemző cég jelentése.
Az Ovum piackutató cég becslése szerint 2011 második negyedévében összesen 19 milliárd dollár értékben születtek friss megállapodások az informatikai szolgáltatások világpiacán. Ez nem csak az előző év megfelelő időszakához képest jelent 40 százalékos csökkenést, de a leggyengébb eredmény 2003 eleje óta. A szerződések összértéke mellett azok száma is 20 százalékkal kevesebb volt, mint 2010 második három hónapjában, visszasüllyedve a 2007 negyedik negyedévének szintjére.
Nincsenek megaprojektek ■ Az Ovum elemzője szerint már az év elején tapasztalhatók voltak a visszaesés jelei, a helyzet pedig tovább romlott a nyár végéig. Ennek legfőbb oka, hogy korábban a közszféra valamennyire kiegyensúlyozta a vállalati ügyfelek lanyhuló költéseit az IT outsourcing piacon, idén azonban már a kormányzati projekteknek is jócskán alávágtak, ami elsősorban a nagy léptékű beruházások hiányában jelentkezik.
A negyedévben már az állami szektorban sem került sor 1 milliárd dolláros vagy annál is nagyobb megaberuházásra. Az egyik legértékesebb üzlet a HP és az ausztrál adóhivatal öt évre szóló, félmilliárd dolláros szerződése volt a szervezet informatikai rendszerének központosítására és felügyeletére vonatkozóan.
Nem megy mélyebbre ■ Az Ovum
nyár elején közzétett előrejelzése szerint az IT szolgáltatások világszintű piaca négy év múlva 760 milliárd dollárt tehet ki, amit átlagosan évi 4,4 százalékos növekedéssel lehetne elérni. A piac gyarapodása ezt a léptéket két év múlva érheti el, onnantól viszont meg is haladja majd, a kisebb visszaesések ellenére is visszanyerve a válság előtti sebességet.