Közös innovációs központot hoz létre Budapesten a Magyar Telekom és a Cisco idén nyáron, ahol elsősorban csoportmunka, virtualizációs és üzleti videószolgáltatásokat fejlesztenek és tesztelnek majd.
A Magyar Telekom és a Cisco közös innovációs központjának célja, hogy a két cég együtt dolgozzon olyan új termékek kifejlesztésén, amelyek az üzleti szféra számára érdekesek lehetnek - hangsúlyozta kedden Chris Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója a két cég közös tájékoztatóján. Az innovációs centrumban internetes, IP alapú hálózati megoldások, így a Magyar Telekom szolgáltatási palettáján már megjelent csoportmunka szolgáltatások továbbfejlesztését tervezik, emellett az adatközpontok virtualizációja és az üzleti videószolgáltatások állnak majd a fókuszban; de emellett többek között intelligens mérőóra leolvasással (smart metering) vagy éppen elektronikus egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos fejlesztéseket is terveznek. A Magyar Telekom vezetője szerint ezek a technológiák egyre meghatározóbb szerepet játszanak a vállalatok működésében.

Kora nyártól indul be | Az innovációs centrum a kora nyári hónapokban kezdheti meg működését és még év végéig megjelenhetnek az első újonnan kifejlesztett termékekkel. Mattheisen kérdésünkre elmondta: a központ a Magyar Telekom kutatás-fejlesztésre fordított költségvetésének 5-10 százalékát, mintegy 50-100 millió forintot fordít idén termékfejlesztésre, amelyet fele-fele részben finanszíroz a két cég. Az innovációs központ a Magyar Telekom leányvállalatán, a KFKI-n belül működik majd; a cég létszáma mindössze 3 fővel bővül, de a fejlesztések során a cégcsoport más munkatársai is dolgoznak majd itt.

A Magyar Telekom régiós központi szerepe révén a fejlesztéseket a cég macedóniai és montenegrói leányvállalatai is hasznosíthatják majd. - A Cisco 41 országot felölelő fejlődő piaci régióján belül az első ilyen jellegű együttműködés egy telekommunikációs szolgáltató és a hálózati berendezéseket gyártó vállalat között - mondta Kaan Terzioglu, a Cisco régióért felelős alelnöke.

Videókonferencia minden eszközzel | Papp István, a Magyar Telekom vállalati üzletágáért (T-Systems) felelős vezérigazgató-helyettese szerint nem példa nélküli a két vállalat együttműködése: 2001-ben már együttműködött az akkori Matáv és a Cisco, többek között ennek eredményeként kezdték el az IP-n elérhető virtuális magánhálózati (VPN) szolgáltatást. A közös munka révén már eddig is több újdonságot jelentettek be, így például az elmúlt esztendőben a Magyar Telekom a Cisco technológiára épülő menedzselt együttműködési szolgáltatásokat mutatott be.

A stratégiai együttműködés jelentősége, hogy a Cisco technológiai szállítóként nem csak a hálózatépítésben nyújt segítséget, de abban is, hogy a kapacitást releváns üzleti szolgáltatásokkal tudják megtölteni.

A gazdasági környezet átalakulása a vállalatokat arra kényszerítette, hogy átgondolja a belső kommunikációs rendszerét, de a trendek is afelé hajtják őket, hogy a mobilinternetbe, videókommunikációba, online chat-szolgáltatásba invesztáljon, valamint a nyilvános közösségi oldalakra hasonlító, a vállalati tudás megosztására alkalmas intranetet hozzanak létre - tette hozzá Papp István, aki azt is elmondta, hogy a közelmúltban sikeres tesztet bonyolítottak le, amely során iPhone-nal is be tudtak kapcsolódni egy szélessávú videókonferencia-beszélgetésbe.

Kapcsolat a világ 200 városával | A tervek szerint a központot a legújabb Cisco technológiákkal szerelik fel, így egyebek mellett Cisco TelePresence virtuális tárgyaló, Cisco Webex kollaborációs platform, Unified Communications egységes kommunikációs rendszer és egységes adatközponti megoldás, valamint a legújabb fizikai biztonsági és videó-felügyeleti rendszerek kapnak helyet.

A központban felépülő Cisco TelePresence tárgyaló révén a szakemberek a világ több mint 200 városával teremthetnek kapcsolatot és férhetnek hozzá a Cisco nemzetközi termék- és szolgáltatásfejlesztési szakértői erőforrásaihoz - hangsúlyozta György László, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója.


A Temuról szólt az első negyedév a hazai e-kereskedelemben

A hazánkban alig több mint fél éve megjelent kínai webshop mellett nehéz labdába rúgni a magyar kereskedőknek - derül ki egy ma közzétett kutatásból.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.