A szoftvercég holland blogjáról származó információ nem sokkal az után érkezett, hogy a Windows 7 első születésnapját ünnepelhette. A hetes rajtszámú operációs rendszer két és fél évvel a mérsékelten sikeres Vista után jelent meg, így a mostani hír, miszerint még két évet kell várni a 8-asra, azt jelenti, hogy kicsit lassult a fejlesztési ciklus.
Igaz, a Vista debütálására öt évvel az XP startja után került sor, bár erről a késlekedésről maga Steve Ballmer, a Microsoft vezetője is úgy nyilatkozott, hogy hiba volt, amit soha többé nem szabad elkövetniük.
Így tervezték nyáron
Titkos dokumentumok ■ A Windows 8-ról még nyáron szivárogtak ki az első konkrét hírmorzsák. A redmondi vállalat Ecosystem Forum II rendezvényére készített anyagból több részletre fényt derült, valamint az esetleges kiadási dátumra is lehetett következtetni. Ha a holland blognak igaza van, akkor viszont tévesen, mert a titkos dokumentumok adatai alapján a Windows 8 érkezését jövő év végére lehetett becsülni.
Az új operációs rendszer többek között gyorsabb indítási időt, jobb energiafelhasználást, arcfelismerésen alapuló belépést és az Apple Mac-hez most bejelentett alkalmazásboltot tartogat.
A hírt a Microsoft egyébként nem kívánta kommentálni, sőt azóta eltűnt minden ezzel kapcsolatos információ is a holland blogról.
Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól
A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak