A két nagy PC-piaci óriás, az Intel és a Microsoft tortájából már most is kihasítanak szeleteket az új eszközök és rendszerek, de elemzői előrejelzések szerint lesz ez még rosszabb is.
Hirdetés
 
A PC-piacot évtizedekig két vállalat uralta: a számítógépek nagy többségében Intel processzor dolgozott, operációs rendszereik pedig a Microsoft aktuális Windows (illetve korábban DOS) verziói voltak. Az informatikai szleng által "Wintel" néven emlegetett duó épp ezért egyfajta alapvetésnek számított, a két vállalat pedig abban a viszonylag kényelmes helyzetben tervezhette az életét, hogy a piac jellege nem változik, csak egyre nagyobb teljesítményű PC-ket és egyre többet tudó Windowsokat kell kifejleszteni. A mobil eszközök aztán csattanós pofonnal jelezték: vége a szép időknek.

Versengő királyok Az iSuppli elemzőcég egyszerűen csak "új számítógéppiac" néven emlegeti a tavaly már érezhető változáson átesett környezetet. A hagyományos asztali számítógépek és notebookok mellett megjelentek és egyre népszerűbbé váltak az újfajta eszközök. Ezek egy része csak részben kannibalizálja a PC-k forgalmát, inkább besorol melléjük: a legtöbb okostelefon, illetve tablet mellé azért PC is jut a felhasználókhoz, amely továbbra is elvégzi a kis kijelzőkön, érintős felületeken nem megoldható feladatokat.

Finomodik azonban az ultrahordozható kategória, és már láthatjuk azokat az eszközöket, amelyek valóban kiválthatják a hagyományos számítógépeket, ha nem feltétlenül a NASA meghackelésére, hidak 3D-s tervezésére vagy erőforrásgyilkos játékra használják azokat.





Ilyen például az Asus által feltalált, mostanában pedig egyre több gyártó kínálatában megjelenő hibrid tablet, amely tulajdonképpen egy érintős táblagép és egy hozzá kapcsolható billentyűzettel és érintőpaddal felszerelt dokkoló egysége. Az ilyen eszközöket használhatjuk tabletként, ha csak böngészünk a weben vagy híreket olvasunk a mellékhelyiségben, amikor pedig több funkcióra van szükség, a dokkoló csatlakoztatásával teljes értékű PC-t kaphatunk egy pillanat alatt.

Ilyen eszközöket már nem csak Intel alapokon találunk: az ARM architektúrát több fontos gyártó támogatja, és az alternatív processzorok lassan utat találnak a mobiltelefonokból a komolyabb gépekbe. Amellett, hogy a legújabb Windows már az ARM alapú gépeket is támogatja az RT változattal, a mobil eszközökben már az Android és az iOS számít a két legfontosabb versenyzőnek.

Nagy szám! Enyhe káosz az Android verziók között
Nagy szám! A Windows 7 zsebre tette a piacot
IFA 2012: egybegépek, érintők, nyolcasok

A fenti ábrából azért jól látszik, hogy a "Wintel" részesedésének zuhanása lelassul a következő években: az Intel első chipjeivel elkezdett beszivárogni a mobilpiacra, a Microsoft pedig a már említett Windows RT-vel és a Windows Phone 8-cal megpróbál felzárkózni az új piac erőnyerőihez. Ennek ellenére a mostani jóslat szerint pár éven belül a Microsoft és az Intel irodáiban párás szemű nosztalgiaesteken fognak megemlékezni a hőskorról, amikor még minden olyan egyszerű volt...

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.