A Windows üzletágat vezető Steven Sinofsky hétfőn azonnali hatállyal távozott a vállalattól. A Microsoft-veterán nevéhez fűződik a Windows 7, a Windows 8 vagy a Surface tablet kiadása is, sokan a Microsoft következő elnökének tartották.
Hirdetés
 
A Microsoft szűkszavú belső tájékoztatása nem tárta fel Sinofsky váratlan távozásának motívumait, a piacot pedig egyértelműen meglepte, hogy a Windows divíziót irányító vállalati elnök pont a vízválasztónak szánt Windows 8 operációs rendszer kibocsátása után két héttel dobja be a törülközőt. A hírügynökségi forrásokból mindössze annyi derül ki, hogy a szakember közös megegyezéssel hagyta el a céget, de Steve Ballmer vezérigazgató később kiadott közleménye elkerülhetetlennek nevezi a Microsoft egységeinek összehangolását, illetve a termékfejlesztési ciklusok integrációját és felgyorsítását.

Két dudás  Ez könnyen értelmezhető Sinofsky tevékenységének kritikájaként, az All Things D blog pedig arról számolt be, hogy a vállalaton belül hatalmas befolyással rendelkező Sinofsky viszonya egyre feszültebbé vált a Microsoft vezetőségének többi tagjával, akik nem tartották őt csapatjátékosnak. Ennek ellenére, vagy éppen ezért sokan a Microsoft következő vezérigazgatóját látták benne, aki az utóbbi években végrehajtott legfontosabb projektek kirakatembere volt. A Windows persze önmagában csak a vállalat múltját, nem pedig a jövőjét jelenti, a széles termékpalettára épülő, integrált megoldásoknak viszont nem kedveznek a cégen belüli lövészárok-háborúk.





Sinofsky feladatait a Windows 8 fejlesztésének műszaki vezetője, Julie Larson-Green veszi át, a Windows divízió üzleti tevékenységét pedig a részleg pénzügyi vezetője, Tami Reller felügyeli.

Microsoft-veterán  A 47 éves Sinofsky 1989-ben szoftvermérnökként csatlakozott a Microsofthoz, 1994-től, az Office üzletág felállításától pedig az irodai csomag dolgozott. Ő irányította az Office 95 és az Office 97 közös technológiáinak fejlesztését, nevéhez fűződik többek között a Visual C++ és az MFC osztálykönyvtár első verzióinak kiadása. Az Office 2003, az Office XP, az Office 2000 és Office 2007, illetve az emblematikus ribbon felület már az ő felügyelete alatt látott napvilágot.

Napok alatt elrongyolódik a Surface billentyűzete
Windows 8 a vállalatoknál: nehéz menet lesz 

A Windows üzletág vezetését még 2009-ben, a Windows 7 és az Internet Explorer 8 kiadása előtt vette át, és megváltoztatta a termékek fejlesztési ciklusának több fontos elemét és eljárását. A rossz emlékű Vistát leváltó Windows 7 egyértelmű sikernek bizonyult, és mára a legelterjedtebb PC-s operációs rendszerré vált. A Windows 8 és az érintőképernyős eszközök felé megnyílt szakadékot áthidaló Metro interfészt, az ARM processzorokra tervezett Windows-kiadást vagy a Microsoft saját márkás Surface táblagépét már teljes egészében Sinofsky személyéhez kapcsolják.

Trump szerint a techvállalatok kénytelenek lesznek magukat kiszolgálni energiával

Az amerikai elnök keddi beszédében saját erőművek építésére szólította fel a vezető technológiai cégeket, amelyeknek többet kellene fizetniük az adatközpontok közelében működő hálózatok használatáért is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.