Az idén negyvenedik születésnapját ünneplő SAP láthatóan törekszik arculata megújítására. Az idei hannoveri kiállításon összesen 3500 négyzetméteres területen mutatkozott be a vállalat, amely friss bejelentései mellett partnerek példáin keresztül szemléltette megoldásait.
Az idei CeBIT legnagyobb üzleti pavilonjában berendezett hatalmas kiállítótérben az SAP hat fókuszpontba csoportosítva mutatta be megoldásait. Az alkalmazások, analitika, mobil, felhő, adatbázis és technológia szegmensek mellett a közszféra számára kínált termékek is kiemelt helyre kerültek. A hannoveri kiállítás idei tematikájában szereplő kormányati témakörben többek között a fenntartható tervezés, a pénzügyi menedzsment, az e-kormányzat, az adminisztratív ellenőrzés, a társadalombiztosítási alapfolyamatok, és a biztonságos közszolgálati folyamatok hatékonyabbá tételére mutatott lehetőségeket a vállalat. A stand központi előadójában még Angela Merkel kancellár is megjelent, megköszönve a vállalat szerepvállalását a német rákkutatási program informatikai hátterének modernizálásában.



A szoftvercég idén külön "élményhelyszínekkel" igyekezett szemléltetni megoldásainak gyakorlati felhasználási lehetőségeit: olyan neves SAP-felhasználók jelentek meg a bemutató-standokon, mint a Samsung, a LEGO, vagy épp a Német Nemzeti Vitorláscsapat. Emellett kifejezetten kis- és középvállalkozások igényeire szabott bemutatókkal is készült az SAP, igazodva egyik legfrissebb bejelentéséhez.

Sebesség minden szinten Jim Hagemann Snabe, a vállalat társ-ügyvezetője is a vállalati arculat újratervezését emelte ki megnyitójában. A vezető szerint ideje, hogy a legnagyobbak elismerése mellett a kis- és középvállalatok, de akár a végfelhasználók is megismerjék az SAP nevét, és "cool company"-kéne tartsák nyilván. Természetesen végfelhasználókra továbbra sem közvetlenül céloz a vállalat, ám partnereken keresztül nyújtott megoldásokban egyre gyakrabban jelenik meg az SAP neve, így a mindennapi felhasználás során is tudatosodhat bárkiben a vállalat szerepe.



"Az SAP már nem csak az üzleti felhasználóké, hanem rajtuk keresztül mindenkié" - fogalmazott a szakember, aki példaként egy buszmegállókban elhelyezett online hirdetési és vásárlási felületet vázolt fel, amely új szintre emeli az e-kereskedelem élményét nem csak a technológiát használó vállalatok, hanem a végfelhasználók számára is. Hagemann Snabe szerint a tavalyi év az SAP történetének legjobbja volt. "Az üzleti szoftverek terén vezetők vagyunk, másfélszer akkorák, mint a hozzánk legközelebb álló versenytársunk, amely felvásárlásokkal kénytelen tartani az általunk diktált ütemet" - fogalmazott a szakember. A stabil eredményeknek köszönhetően lehetségessé vált, hogy egyes  területekről, így például a marketingről még több pénzt pumpáljanak az innovációba.

Igény szerint Az SAP egyik legfontosabb bejelentése a Business One OnDemand megoldás, melynek segítségével már akár kis- és középvállalatok is igénybe vehetik a Business One nagyvállalati szintű lehetőségeit, ráadásul minimális költségek és visszafogott IT üzemeltetési költségek mellett. A lehetőség mellé máris több fontos partner csatlakozott, így már a bejelentés napján is 18 ország különféle szolgáltatói jelezték együttműlködésüket az Egyesült Államoktól Dél-Afrikán át Ausztráliáig. Hazai partnert is találhatunk a kezdőcsapatban, a dokumentációban kiemelt helyen említik a Magyar Telekomot. A bejelentés Budafoki Róbertet, a vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettest idézi, aki szerint Magyarországon kifejezetten erős az a kkv-bázis, amelynek informatikai problémáira a Business One OnDemand megfelelő megoldás lehet.



A vállalatirányítási rendszer felhő alapú változata hivatalosan a második negyedévben lesz elérhető Magyarországon. Árazása felhasználónként havi 100 eurótól indul, ez az ár azonban minimális szinten változhat országonként és ajánlatonként. A most bemutatott felhőszolgáltatás mellett több cloud-terméket, frissítést is bejelentett, mint például a beszerzést, és az értékesítést segítő on-demand megoldások következő verzióit, vagy a szintén most debütáló utazási költségmenedzsment applikációt. A sajtó számára rendezett bemutatókon videókonferencia formájában a nemrég felvásárolt SuccessFactors alapító-vezérigazgatója, Lars Dalgaard is bejelentkezett, hogy az SAP cloud piacának folyamatosan bővülő terveiről számoljon be, amelyből 2015-re már kétmilliárd eurós nagyságrendű szeletet szeretne lehasítani a német vállalat.

Memóriazavarok nélkül Szintén kiemelt terület jutott az idei rendezvényen a HANA platformnak: a memóriában végzett elemzés előnyeinek érzékeltetésére partneri segítséget is kapott az SAP, egyik fontos németországi HANA-felhasználójuk, a Ferrero személyében. Az élelmiszeripari vállalat informatikai vezetője felvázolta, milyen elképesztő mértékben gyorsultak fel különféle belső folyamatok a HANA bevezetésével. Egyes analitikai feladatokat napok helyett akár tíz perc alatt is képesek elvégezni, ezáltal többek között a pénzügyi jelentések elkészítésében, kiemelten időérzékeny adózási feladatok elvégzésében tapasztaltak jelentős előrelépést.



További példák között az SAP szakértője élőben demonstrálta egy közmű-vállalat számára fejlesztett, HANA-ra épülő tabletes kliens-alkalmazást: az iPad képernyőjén térképre vetítve, valós időben jelent meg az intelligens mérőeszközökkel ellátott üzletek energiafogyasztása, valamint másodpercek alatt lekérhető volt több faktor alapján futtatott elemzések eredménye, amely jól értelmezhető, grafikus felületen jelent meg a táblagép kijelzőjén. Ezáltal akár percrekész adatok birtokában tehet javaslatokat a közműszolgáltató az energia-pazarló ügyfeleknek az optimalizálásra és ezáltal a költségcsökkentésre.

Ingo Brenckmann, az adatelemzési megoldásokért felelős programigazgató kérdésünkre elmondta, hogy egyéb SAP megoldásokkal összhangban a HANA is megtalálhatja az utat a kis- és középvállalatokhoz, akár felhőszolgáltatásokra (például a Business One OnDemand-re) épülve, hiszen manapság már egy közepes méretű vállalkozásnak is lehetnek olyan bonyolult adatai, amelyeknek villámgyors feldolgozása zsebben érezhető üzleti előnyt eredményezhet.

SAP: ilyen, amikor az ünnepelt ad ajándékot
CeBIT 2012: óriások, kínaiak és díjnyertes magyarok
Szépen alakul az SAP új generációs platformja

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.