Meddig tart az iPhone menetelés, mi lesz a Microsoft következő célpontja, mire megy az Amazon az okostelefonpiacon? Többek között ezeket a témákat boncolgatja legfrissebb előrejelzésében a CCS Insight brit piackutató.
A következő évekre szóló jóslatokból az alábbi tizenkettőt idézi a FierceWireless Europe. Az összeállításból egy átalakuló, a webről a mobil platformok felé mozduló világ képe rajzolódik ki.

Lássuk tehát a 12 legfontosabb jóslatot!

1. Az iPhone 2014-re éri el csúcspontját Ahogy az almalogójú cég mobileszközei egyre inkább mindennapos tömegtermékké válnak, a technológiavezérelt Apple rajongók kezdik majd elveszíteni érdeklődésüket az amerikai cég okostelefon márkája iránt. Noha az iPhone-eladások még éveken keresztül növekedni fognak, az Apple részesedése az okostelefon-piacon csökkenésnek indul, mivel a cég továbbra is inkább az eladásokon elérhető haszonra, semmint a mennyiségre fókuszál. Ez jellemzi a mai napig az Apple hozzáállását a PC-értékesítésben, és ehhez tartja magát a mobiltelefon piacon is.



2. A Microsofté lesz másfél éven belül a TiVo A brit piackutató cég elemzői szerint a redmondi szoftveróriás további felvásárlási célpontjai között a kaliforniai TiVo Inc. is szerepel majd. A digitális videofelvevőiről ismert társaságot a szakértők várakozásai szerint legkésőbb 2014 első feléig megveheti a Microsoft. A felvásárlás mögött a Microsoft azon szándéka húzódik meg, hogy növelje a jelenlétét a nappalikban, és az Xbox játékkonzolból valódi szórakoztató központot fejlesszen. Ehhez jöhet jól egyebek mellett a TiVo erőssége a felhasználói interfészekben.

3. A WhatsApp lehet 2013 egyik nagy felvásárlási célpontja Az elemzők szerint a mobil alapú üzenetküldést a maga módján forradalmasító szilíciumvölgyi vállalkozás „kezére” többen is pályáznak. A Yahoo!-tól kivált két fiatal fejlesztő által alapított start-up cég potenciális kérői között nem kisebb nevek lesznek, mint a Facebook vagy az Amazon. A Facebook potenciális fenyegetésként tartja számon az egyre népszerűbb WhatsApp-ot, amit akkor már jobb megvenni. Az Amazon vételi szándéka mögött pedig az állhat, hogy az online könyvkereskedő még jobban bele akarja ásni magát a tartalomszolgáltatásba, ehhez azonban szüksége van egy olyan jellegű üzenetküldési szolgáltatásokra, mint a WhatsApp Messenger.

4. Amazon-HTC partnerség az okostelefon piacon Az Amazon több frontos támadásra készül, nem akar lemaradni az okostelefon-bizniszről sem. Rá kellett azonban jönnie, hogy erre a piacra egyedül belépni ma már nem igazán életképes ötlet, így partner után nézett. Ezt a partnert a tajvani HTC-ben vélte megtalálni, amellyel 2013 végéig egy sor új okostelefont dobnak majd piacra. A távol-keleti céggel megvalósuló stratégiai partnerséget azzal is megerősíti, hogy részesedést vásárol benne.



5. Az okos tartalom fontosabb a formánál A jövőben a fogyasztók döntését, amikor új mobiltelefont vásárolnak, jobban fogja befolyásolni a készülékkel elérhető tudás, mint a dizájn – állítják a brit szakértők. Bár ez a szempont is szerepet játszik majd még a választásnál, de a jelentősége a következő három év során drasztikusan csökken. A telefonos hardverfejlesztésekben a következő éveket az érintőképernyő határozza meg. A gyártáshoz felhasznált alapanyagok terén tapasztalható újítások is lelassulnak mindent alávetve a rádiófrekvenciás teljesítménynek, a méretnek, a súlynak és a robusztusságnak. Az olyan új hardverképességek, mint a hajlékony képernyő, 2015 előtt várhatóan nem játszanak meghatározó szerepet.

6. A 100 dollár alatti táblagépek dömpingje A Google, az Amazon és a Barnes & Noble 2013-ban mind a 100 dollár alatti sávot nézi ki új táblagépeinek. A nagyágyúk ugyanis a jövőben már inkább úgy tekintenek a tabletpiacra mint kiskereskedelmi tevékenységük, digitális tartalmaik promóciós eszközére és üzleti modelljeik reklámozójára. Ezzel a lépéssel kihúzhatják a talajt a tisztán hardverfókuszú gyártók lába alól, hogy jövedelmezően versenyezzenek az Android platformon.

7. Iparági támogatás a Firefox OS-nek A 2013 elejére időzített brazíliai bevezetés várható sikere és az az igény, hogy a nyílt forráskódú operációs rendszerek piacán domináns Androidnak legyen alternatívája, elindíthatja Firefox karrierjét olyan területeken, ahol az egyéb nyílt szoftverek eddig nem jártak sikerrel. Az operációs rendszer támogatóként ott tudhatja maga mögött az olcsó telefonokat gyártó cgeket, egyebek mellett a  TCL–Alcatel párost, a ZTE-t és a Huawei-t.

8. Növekvő kormányzati és üzleti mobil- és webhasználat Ugrásszerűen nő a mobil és a webalapú technológiák használata a következő három évben, miután a szervezetek irányításában az aktuális generációváltásnak köszönhetően egyre komolyabb szerepet kapnak majd a digitális korszak szülöttei.

9. Dráguló jogdíjak a fizetős tévépiacon Legalább két európai fizetőstévé-szolgáltató eshet áldozatul 2015-ig a jogdíjak drágulásának. A hagyományos csatornákon sugárzott tartalmak jogai mellett megjelennek ugyanis a digitális jogdíjak, amelyek jelentősen felnyomhatják a szolgáltatói költségeket. A mély zsebbel piacra lépők emiatt könnyen partvonalra küldhetik a jelenlegi szolgáltatókat.

10. Nem csak Kínán tarol majd a TD-LTE Kína saját fejlesztésű negyedik generációs mobiltechnológiája, a TD-LTE, 2017-re globális sikerekre is számíthat, főleg olyan országokban, ahol szűkösek a rendelkezésre álló frekvenciák. Az egyik lökést a folyamatnak az Apple adhatja, amely 2014-re megjelenik az első TD-LTE-képes iPhone-jával.

Diadalmenet lett a Facebook halálnapjából
A Google már körbefutja a nyomtatott médiát

11. Vége az Atom-korszaknak Az Intel 2013-ban leállítja az Atom processzorok támogatását részben az ARM-alapú konkurencia megjelenése, részben pedig amiatt, hogy az Atom márka történetileg a zsákutcának bizonyult netbookokkal kapcsolható össze. Az Atom a Core család részévé vált Core i1 néven.

12. Átgondolt adatvédelem Az adatvédelmet is a fókuszba állíthatják a jövőben az olyan szolgáltatások, mint az androidos Google Now. Az ehhez hasonló alkalmazások növekvő használata elgondolkodtatja az ügyfeleket arról, hogy milyen és mennyi személyes adatokhoz engednek hozzáférést a metadata szolgáltatóknak. Jövőre ezek a cégek rá lesznek kényszerítve arra, hogy a korábbiaknál ilyen tekintetben is megfelelőbb adatgyűjtési ajánlatokkal álljanak elő, és arról is tájékoztassák az előfizetőiket, hogy mit szándékoznak tenni a begyűjtött információkkal.

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.