Akadnak persze gyenge próbálkozások, ám a dizájn és funkciók terén is épp a minimumot teljesítő ZTE Blade már tavaly megmutatta, hogy képes brutális eladásokra. Idén pedig már érkeznek azok a modellek, ahol, bár olcsók a felhasznált anyagok, nem a legfrissebb a rendszer és egy bizonyos szint fölött döcögnek a funkciók, az olcsóság ellenére sem kell szégyenkezni, ha ilyesmit hordunk a zsebünkben.
Kicsi a bors ■ A Huawei-nek nehéz dolga van az "olcsó, de színvonalas" kérdéskörben, hiszen úgy általában a világban, és kis hazánkban is erős a "kínai = gagyi" prekoncepció. Ha valami olcsó és a távol-keleti országból származik, sokaknak bevillan a Négy Sárkány piac és a két hordás után szétfoszló póló. Az már mostani tesztalanyunk eggyel nagyobb testvére, a G300 kipróbálásakor látszott, hogy érthető kompromisszumok mellett bár, de szégyellnivaló nélkül sikerült a Huawei tervezőinek olcsó de mégis vállalható telefont tervezniük. Az Y200 még ennél is egy kategóriával pénztárcabarátabb, ezért érthető félelemmel álltunk neki a tesztnek: hátha ennyire földközelben már elmúlik a varázs.
A külső láttán mindenesetre megnyugodhattunk. Bár természetesen a készülékház műanyag borítású, mégis kifejezetten kellemes összhatást kelt, amelyet többek között a fogást megkönnyítő és szemre is jól mutató rücskös hátlap okoz. A jól összerakott, nem nyeklő és recsegő ház előlapja persze ujjnyomgyűjtő sima műanyag, ám a 3,5 hüvelykes átmérőjű IPS kijelző a telefon árkategóriájához képest kifejezetten kellemes fényereje elvonja a figyelmet. A 320x480 képpontos HVGA felbontás persze nem valami izmos, ám a 165 ppi pixelsűrűség jól összerakott képet sugároz, és a betekintési szög is a lehetőségekhez képest egész szélesre sikerült.
Az előlapon három érintőgomb, valamint a kijelző fölött található hangszóró, állapotjelző LED (és persze céglogo) található. A 'tetőn" a bekapcsológombot és egy audio jacket, szemben alul a töltésre és adatkapcsolatra szolgáló micro-USB kaput, bal oldalon pedig a hangerőgombot fedezhetjük fel - ennyi és nem több, funkcionális és jó elosztású a telefon külseje, itt az ideje, hogy belenézzünk.
Nem Forma-1, de népautó ■ A burkolat alatt egy Qualcomm MSM7227A chipkészlet dolgozik, az ARMv7 processzor 800 megahertzen ketyeg, melynek egy Adreno 200 grafikus vezérlő, 256 MB RAM és 512 MB ROM segít. A memória-háttértár kérdés lehet talán a leggyengébb pontja a készüléknek, hiszen néhány Google Play-ről letöltött alkalmazás telepítése után máris helyhiánnyal küszködhetünk, ám manapság egy 1-2 gigabájtos microSD bővítőkártyát is megkapunk ezer forint környékén, így a probléma egy gyorséttermi menü árából rendezhető.
Érdekes, hogy a hardverre kifejezetten jól sikerült optimalizálni a Huawei által kissé módosított felületű Androidot, ezért az alapvető működés, például levelezés, internetezés vagy egy Facebook app használata során nem tapasztalható jelentősebb lassulás vagy akadozás. A nagyobb hardverigényű játékok és alkalmazások egy bizonyos szint fölött már csak limitáltan élvezhetők, de ezt már valóban el kell fogadni annak, aki ilyen árkategóriában választ telefont. A készüléken természetesen még nem a legújabb Android verziók futnak, jégkrém vagy zselés cukorka helyett a Gingerbread 2.3.6-os verziójával kell megelégednünk, ám az általánosan használt funkciókra teljesen megfelelőnek bizonyult a jól kiegyensúlyozott rendszer.
A 7,2 Mbit/s HSDPA kapcsolat stabil sebességet kínál, a 802.11 b/g/n szabványú WiFi gyorsan kapcsolódik és szintén megbízhatóan hozza-viszi a biteket. Ezeken kívül Bluetooth 2.1 és GPS is rendelkezésre áll. Fényképezésre a hátoldali, vaku nélküli, 3 megapixeles kamerát használhatjuk, amely kültéren, jó megvilágításban viszonylag jó átlagos szintet hoz, ám gyenge megvilágítású, szürkületi szobabelsők már nem a barátai.
Középesen tág lehetőségek ■ A Gingerbread-alapokat viszonylag óvatosan, de ügyesen szabta testre a Huawei. Ugyan egy ilyen szintű telefon esetében nem érdemes Sense vagy TouchWiz szintű extra felületet várni, az interfész néhány területen egész ötletesre sikerült. Ilyen például a nyitóképernyő, ahol egy négyirányú "virtuális kapcsoló" segítségével választhatunk a gyorsan indítható funkciók között, de az öt alapképernyő közötti váltás 3D-hatású lapozása is impozáns. Szerencsére a felület és az ikonok színvilága, bár még mindig kissé pazarlóan bánik a színekkel, azért levetkőzte a korábbi kínai mobilok bazári, csiricsáré túlzásait.
A hagyományosan beépített Android appok mellé csak pár extrát kapunk. Az egyik egy TouchPal nevű érintős billentyűzet, amely szép lenne, csak épp ezen a kis kijelzőn alig használható. Az Adatfolyamok viszont annak hasznos, aki egy helyen kezelné közösségi szolgáltatásait, például a Facebook, Twitter és Flickr fiókjait. A beépített böngésző nem rossz, bár gyorsan lecseréltük egy Opera Minire, amely az adattömörítési funkcióinak hála, sokkal jobban lavírozott az Y200 kissé szűkös memória-korlátai között.
Kötéltánc baleset nélkül ■ Összegzésként elmondható, hogy a Huawei Ascend Y200 ügyesen egyensúlyozik az alsó kategória képzeletbeli drótkötelén: bármilyen szinten egy kicsivel kevesebb azonnali zuhanást eredményezne, de így egy megfelelően használható androidos telefonhoz juthatnak azok is, akik pénztárcájuk lapossága miatt eddig nem engedhettek meg maguknak valóban működő okostelefont. A mostanában kapható hazai modellekbe ráadásul a nemzetközi verziók 1250 mAh kapacitású akkuja helyett már 1400-as került, így azok, akik életükben először merészkednek a smartphone kategória felhasználói közé, nem azzal kezdik, hogy az egy nap alatt lemerülő telefonokról panaszkodnak.
Az Y200 a mobilszolgáltatók árlistájában 30 ezer forint környékén található kártyafüggetlen illetve feltöltőkártyás konstrukcióban, ám már egy átlagos előfizetés mellett is nulla forintért választható, így valóban elviheti az Androidot a szélesebb néprétegeknek.
