Folytatódik a HP-nál a nagy szervezeti átalakítás. Ennek keretében a WebOS kiemelt szerepet kap a személyi számítógépekért felelős üzletágon belül.
Alaposan átalakítja a pc-k, táblagépek és okostelefonok fejlesztésével és gyártásával foglalkozó PSG üzletágát a Hewlett-Packard. A változások lényege, hogy a Palm-akvizícióval a nagyvállalathoz került webOS mobil operációs rendszert minél szélesebb körben tudják elterjeszteni, ami egyúttal azt is jelenti, hogy fellazulnak az eddigi szoros szálak a Microsofttal. A windowsos jelenlét a HP-gépeken mindenképpen veszíteni fog jelentőségéből.

A változás szerves részét képezi a tavaly novemberben érkező új vezető, Leo Apotheker stratégiai irányváltásának. Az elnök-vezérigazgató alig néhány hete már több vezető pozíciót megszűntetett, illetve személycseréket és reorganizációt hajtott végre a vállalat felső vezetésében. Ennek célja, többek között a vállalaton belüli falak lebontása volt - legalábbis a hivatalos magyarázat szerint.

Önálló hatáskör Most azonban falakat húznak fel, hiszen a PSG divízión belül egy új területet hoznak létre. A termékfejlesztésért és innovációért Jon Rubinstein, a Palm egykori első ember felel, míg Stephen DeWitt alelnök egy újonnan alakított egység irányítását kapja feladatul. Ez utóbbi részleg kizárólag a webOS operációs rendszer fejlesztésén és elterjesztésén dolgozik majd. Mindkét vezető a PSG üzletágért felelős Todd Bradleynek tartozik jelentési kötelezettséggel.

Az átszervezés céja, hogy a webOS operációs rendszer minél komolyabb jelenlétet harcoljon ki magának mind vállalaton belül, mind a különböző eszközök teljes piacát tekintve. Az irány egyébként régóta tudható, hiszen az elnök-vezérigazgató még februárban nyilatkozott úgy, hogy a HP gépein (beleértve a pc-ket és a nyomtatókat is) az év végéig megjelenik majd a webOS. Azaz az eddig Windowszal szállított számítógépeknél felbukkan egy új szereplő, amely immár a HP saját gyermeke.

Komoly tisztogatás a HP-vezérkarban
WebOS kerül minden HP számítógépre

Terjesztik az igét A webOS szempontjából legfontosabb terep egyértelműen a táblagépek és az okostelefonok piaca. Itt már megkezdődött a Palm rendszerének terjesztése, hiszen ebben a hónapban startolt el a TouchPad, a HP saját tabletje. A saját márkás készülékek mellett azonban a HP-nál feltett szándék a rendszer licencelése is.

Ezzel kapcsolatban pár napja szivárogtak ki olyan információk, miszerint a Samsunggal már nagyon komoly tárgyalások zajlanak az operációs rendszer átvételéről. Ha sikerülne-e a HP-nak több ilyen jelentős gyártóval megállapodnia, akkor a webOS széles körű elterjedését nehezen tudják majd megállítani még olyan nagypályás vetélytársak is, mint például az Apple vagy az Android rendszer mögött álló Google.

Hogyan vezessük be az MI-t szolgáltatásként?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.