Az újév közeledtével mindenhol tömegével jelennek meg a következő esztendőre szóló előrejelzések. Miközben az informatikai piacon rengeteg változás megy végbe és számos újdonság várható idén is, az IT költések világszerte szerényebben növekednek majd a tavalyihoz képest.
Bár az ünnepek elmúltával még nehéz megszokni, hogy már 2012-t kell a leírni, a világ médiumai szusszanásnyi szünetet sem tartva folyamatosan ontják magukból az újévre vonatkozó előrejelzéseket és jóslatokat. A hírözön átmeneti enyhülésével mi is számos cikkben tettük közzé a prognózisokat és elemeztük magunk is a várható trendeket.

Lefelé módosítottak Hogy a világ jelentős részén még mindig kényes helyzetben lévő gazdasági környezetben mennyire érdemes ezekre az előrejelzésre támaszkodni, jól jelzi az is, hogy még az olyan meghatározó piacelemzők is, mint az amerikai Gartner, folyamatosan módosítják azokat. A csütörtökön közzétett, a világ 2012-es informatikai költéseiről szóló prognózisukat a korábban kiadotthoz képest lefelé módosították. Így a korábban várt 4,6 százalékhoz képest idén várhatóan 3,7 százalékkal többet költenek világszerte informatikára, amely összeg így 3,8 ezermilliárd dollárt tesz majd ki. 2011-ben az előző évhez képest 6,9 százalékos növekedés mellett, 3,7 billió dollárt tett ki az IT költés világszinten.

A Gartner közleménye megjegyzi: a módosított előrejelzés alapján 2012-ben a korábban vártnál lassabb mértékben bővül valamennyi szegmens, így a hardver, az üzleti szoftver, az IT szolgáltatás és a telekommunikációs eszköz piac is. A piacelemző cég szerint a legerősebb, 6,9 százalékos növekedés a távközlési berendezések eladása terén várható, míg a vállalati szoftverek piaca várhatóan 6,4 százalékkal növekszik.

Előrejelzés 2012-re: világszintű IT költések billió dollárban


(forrás: Gartner)

- A bizonytalan globális gazdasági növekedési kilátások, az eurózóna válsága és a thaiföldi áradások - és az emiatt kieső merevlemez-kapacitások - mind hozzájárultak ahhoz, hogy csökkentsük az IT költésekkel kapcsolatos várakozásunkat - nyilatkozta Richard Gordon, a Gartner kutatási alelnöke.

A thaiföldi árvíz, amelynek következtében az ország egyharmada került víz alá, világszerte komoly hatással volt az IT szállítókra, különösen a PC-k és az adattároló eladások terén. A Gartner előrejelzése szerint a következő 6-9 hónapban nem kevesebb, mint negyedével csökkenhet a merevlemez-kínálat, míg az árvíz következményeinek felszámolása, és az elpusztult gyárak újjáépítése akár még 2013-ig eltarthat.

Ugyan a nagy PC szállítók ennek következtében kevesebb problémával kell szembenézniük, de egy, a HDD szállítói láncban résztvevő cég sem maradhat immunis a hatásokkal szemben a Gartner szerint. A Gartner emiatt csökkentette a PC-eladásokra vonatkozó előrejelzését, ami a teljes hardver szektorral kapcsolatos kilátást is érinti.

Átalakulást segítő technológiák A másik nagy piackutató, az IDC szintén tavaly év végén tette közzé éves előrejelzését, amely szerint - a szűkebben vett - globális IT költések 6,9 százalékos éves növekedéssel elérik az 1800 milliárd dollárt, ennek pedig egyötöde, 360 milliárd dollár folyik be az informatika átalakulását hajtó technológiákból, vagyis az okostelefonokból, a táblagépekből, a mobilhálózatokból, a közösségi szolgáltatásokból vagy a nagy tömegű adatok elemzéséből.

A mobil számítástechnika, a cloud, a közösségi hálózatok és a big data együtteséből áll az a meghatározó IT platform, amely idén már elkezdett beépülni az informatika főáramlatába – állítja az IDC december elsején közzétett kutatása. A vállalati költések évi 18 százalékkal növekednek a fenti területeken, amelyek 2020-ig az iparág teljes növekedésének 80 százalékát adják majd .

A piackutató minden évben meghatározzák azokat a technológiai trendeket is, amelyek várhatóan a következő év slágerei lesznek, néhány esztendőn belül pedig éven belül pedig alapvetően megváltoztatják a szervezetek működését és az üzleti folyamatokat.

Mobil mindenhol A korábban a Bitporton már több részben ismertetett Gartner elemzés az IT trendeket folyamatosan követő felhasználókat nem különösebben lepi meg: a mobileszközök és alkalmazásboltok további terjedése mellett többek között a nagy adatmennyiségek elemzése, a következő generációs üzleti analitika, a cloud computing és a kontextusfüggő számítástechnika fogják meghatározni.

A vállalatokat is egyre inkább ellepő mobileszközök piacán idén a jobb akkumulátorokra még várni kell, de a vezető gyártók négy processzormaggal, NFC fizetéssel és villámgyors 4G kapcsolattal nyomulnak majd. Hogy melyek lesznek a 2012-es év kiemelkedő készülékei, arról már a jövő héten kezdődő Las Vegas-i kiállításon remek ízelítőt kaphatnak az érdeklődők.

Microsoft: közelednek a választások, az oroszok is beindultak Amerikában

A szoftvercég szerint a külföldi befolyásolási kísérletek egyelőre lassabban bontakoznak ki, mint az előző két elnökválasztás idején, de az Ukrajnának nyújtott támogatás aláásása már javában zajlik.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.